Szerződések, okiratok szerkesztése
Miért fontos, hogy az okiratot ügyvéd készítse és ellenjegyezze?
- Mert az okirat elkészítéséhez szükséges idő és energia – pénzbeli ráfordítás később sokszorosan megtérülhet: Az írásbeliség nélkülözése olyan vitás helyzetet teremthet, amellyel akár már annak bizonyítása is lehetetlen, hogy egyáltalán létrejött a szerződés.
Egy megfelelően megszerkesztett okirat a legtisztább, legalkalmasabb bizonyítási eszköz a benne foglalt adatok, tények és körülmények igazolására.
Az ügyvéd által szerkesztett és ellenjegyzett egyoldalú nyilatkozatok, szerződések, megállapodások alkalmasak jogi hatás kiváltására, a tartalmuk a jogszabályoknak megfelel és a törvény ezeket teljes bizonyító erővel ruházza fel.
Az ügyvéd az ellenejezgyzésével igazolja azt, hogy az okiratban foglalt nyilatkozatot valóban az a személy tette, aki azt előtte aláírta, és akinek a személyazonosságáról az ügyvéd (pl. a Belügyminisztérium központi okmány-nyilvántartása révén meggyőződött).
A szerződés, megállapodás teljesítésének elmaradása esetén a bíróság előtt perben, sőt adott esetben per mellőzésével közjegyző révén a teljesítés vagy a kártérítés kikényszeríthető, végrehajtható, - szemben az olyan szerződésekkel, amelyek nélkülöznek minden írásbeliséget, vagy írásban, de kontár módon, laikus tartalommal készültek.
Ha nincs írásbeli szerződése, akkor vitás helyzetben még annak a bizonyítása is a szinte lehetetlen, hogy egyáltalán létrejött valamilyen szerződés.
Az okiratok éppen ezért a legtipikusabb egyszersmind a “legtisztább” bizonyítási eszközök a leírt tények, rögzített adatok és körülmények valóságának bizonyítására.
Vita igen sokszor még így is kialakul a perekben abban a tekintetben, hogy az okiratban megtett nyilatkozatoknak mi volt a pontos tartalma, vagyis ki, mit volt köteles bizonyos határidőre megtenni.
Ezért fontos, hogy az okiratot jogi szakértelemmel rendelkező ügyvéd készítse el.
Irodám az okiratszerkesztés keretében jogi hatás kiváltására alkalmas egyoldalú jognyilatkozatokat, szerződéseket, megállapodásokat, felszólításokat, bírósági vagy közigazgatási beadványokat, keresetleveleket, kérelmeket, fellebbezéseket készít.
Jogszabályok kötelező ügyvédi ellenjegyzéshez köti bizonyos okiratok elkészítését; ezek csak ellenjegyzés után lesznek érvényesek, és csak az ügyvédi ellenjegyzés után válnak alkalmassá arra, hogy a célzott joghatást kiváltsák.
Tipikusan ilyenek az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó egyoldalú jognyilatkozatok és szerződések (pl. az ingatlan adásvételi- és ajándékozási szerződések), az ingatlan megterhelésére alkalmas szerződések (pl. jelzálogjog, haszonélvezeti jog, vételi jog, vagy visszavásárlási jog).
Ilyenek a gazdasági társaságok, cégek cégeljárás során elkészítendő és benyújtandó okiratai is (stb. társasági szerződések, alapító okiratok, alapszabály, az ezeket módosító okiratok, ennek hiányában a módosításra irányuló legfőbb szervi határozatok).
Mindezek miatt, ha Ön biztos akar lenni abban, hogy valamely tényt, körülményt később akár a Bíróság előtt is bizonyítani tud, célszerű ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratot készíttetnie.